Adatvédelmi tájékoztató
Jogi nyilatkozat
Általános szabály
A Easy Rent and Services Kft. honlapjára történő belépéssel és a honlap használatával, tevőlegesen hozzájárul az „Adatkezelési nyilatkozat”-ban olvasható általános adatkezeléshez, valamint tudomásul veszi és betartja az alábbiakban olvasható jogi és adatkezelési nyilatkozatokat. A terület specifikus adatkezelésekhez az adott adatkezelés előtt egy chekbox (jelölő négyzet) kipipálásával járul hozzá, melynek szabályozását jelen „Adatkezelési nyilatkozat” tartalmazza.
Szerzői jog
A Easy Rent and Services Kft. honlapja szerzői jogvédelem alatt áll. A Easy Rent and Services Kft. tulajdonosai vagy a feljogosított használói a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal, saját fejlesztésű szoftverrel és más anyaggal kapcsolatosan szerzőként rendelkezhetnek, azokat kezelhetik, sokszorosíthatják, módosíthatják. Korlátozásokkal ezt harmadik személynek is engedélyezhetik. Ön jogosult a Easy Rent and Services Kft. honlapját olvasni, arról nyomtatással, lemezre történő letöltéssel és más személy részére történő továbbítással kivonatos másolatot készíteni, azonban minden esetben kizárólag személyes, tájékozódó jelleggel, nem kereskedelmi céllal. Tilos a honlap bármely részének másolatát értékesíteni vagy továbbítani kereskedelmi haszonért! Tilos továbbá a honlap bármely részének megváltoztatása vagy bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár hagyományos formában.
A honlap tartalma
A honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak. A tájékozódáson kívüli egyéb célok érdekében nem lehet ezen információkra építeni, és az információk pontosságára, teljességére a Easy Rent and Services Kft. nem ad garanciát. Sem a Easy Rent and Services Kft., sem alkalmazottaik, sem megbízottaik nem vállalnak felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve, korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek az Easy Rent and Services Kft. honlapjára történő belépésből vagy azok használatából erednek. A Easy Rent and Services Kft. a honlap tartalmának változtatási jogát fenntartja, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, bármilyen változtatást, javítást végezzen a honlapján előzetes figyelmeztetés nélkül.
Kapcsolódó honlapok
A Easy Rent and Services Kft. honlapja tartalmazhat olyan kapcsolódási pontokat (ún. hiperlinkek vagy hiperhivatkozások), amelyek más internetes honlapokhoz nyújtanak automatikus kapcsolódási lehetőséget. Ezek a kapcsolódó honlapok harmadik személyek tulajdonában, kezelésében állnak. A kapcsolódó honlapokhoz a Easy Rent and Services Kft. csupán hozzáférést közvetít, azonban sem a Easy Rent and Services Kft. sem az alkalmazottai, sem megbízottai nem vállalnak semmilyen természetű kötelezettséget, felelősséget ezekért a honlapokért vagy az azokon elhelyezett információkért abban az esetben sem, ha azokat a Easy Rent and Services Kft. vagy valamely alkalmazottja, megbízottja átnézte vagy jóváhagyta.
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
1.) Általános tudnivalók
Tájékoztatjuk, hogy a Easy Rent and Services Kft., mint Adatkezelő a https://memoryfactory.hu domain név alatt elérhető weboldal üzemeltetője ezúton teszi közzé a weboldal és a weboldalhoz kapcsolódó szolgáltatások keretében végzett adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást.
A Easy Rent and Services Kft. tiszteletben tartja és védi a honlapja látogatóinak személyes adatait, és mindent megtesz, hogy az Ön által szolgáltatott adatokat az elvárható legnagyobb biztonsággal kezelje, sértetlenségét biztosítsa, kompromittálódását megakadályozza, és biztosítsa, hogy azok ne jussanak illetéktelen harmadik személyek tudomására. Személyes adataihoz csak a Easy Rent and Services Kft. azon munkatársai férhetnek hozzá, akik a jelzett adatok kijelölt adatkezelői, és csak olyan mértékig, ami feladatuk ellátásához feltétlenül szükséges. Interneten gyűjtött adatai védelmében a Easy Rent and Services Kft. felelősséget vállal az önként átadott személyes adatok biztonságos kezelése érdekében.
A Easy Rent and Services Kft. nem felelős azoknak az internetes oldalaknak az adatkezeléséért, melyekről/melyekre link mutat a Easy Rent and Services Kft. honlapjára/honlapjáról.
2.) Az adatkezelő adatai:
Az adatok kezelője: Play-Bau Kft.
Székhely: 1157. Budapest, Zsókavár utca 28. 10. em./47.
Cégjegyzékszám: 13-09-214375,
Képviseli: Ungár Márk ügyvezető,
Kapcsolat: E-mail: ungikey01@gmail.com, plajbaszattila@gmail.com
Telefon: +36-70-789-5474
Levelezési cím: 2344 Dömsöd, Bíró utca 8/b
Adatvédelmi megbízott: Plajbász Attila
Adatkezelési e-mail cím: plajbaszattila@gmail.com
Adatfeldolgozó, honlap programozását, naprakészen tartását adatkezelő megbízásából végzi:
E-mail cím:
3.) Adatok felvétele
A honlapon lévő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges.
A Easy Rent and Services Kft. csupán a látogatók által önkéntesen megadott személyes adatait gyűjti és dolgozza fel. A Easy Rent and Services Kft. az önkéntesen megadott személyes adatokat (mint például a név, lakcím, telefonszám vagy az e-mailcím) az általa nyújtott szolgáltatás biztosításához, továbbfejlesztéséhez, valamint a jelen Adatvédelmi Szabályzatban meghatározott célok elérése érdekében kezeli.
A Easy Rent and Services Kft. a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően az önkéntes, egyértelmű és kifejezett egyéni hozzájárulás birtokában kezeli, használja és tárolja az Ön személyes adatait. Amennyiben Ön visszavonja a személyes adatok kezelésére történő felhatalmazását, a Easy Rent and Services Kft. a személyes adatokat a hatályos jogszabályi előírásokban megfogalmazott, rendelkezésre álló határidő lejárta előtt törli.
4.) Személyes adatok módosítása, frissítése és törlése
A Easy Rent and Services Kft. által kezelt személyes adatairól időkorlát nélkül kérhet felvilágosítást, tájékoztatást.
Szükség esetén aktualizálhatja őket, illetve bármikor indoklás és korlátozás nélkül ingyenesen kérheti azok módosítását, továbbá azok Easy Rent and Services Kft. adatbázisából való törlését az adattárolás indokának megszűnésével, vagy hozzájárulásának visszavonásával, postai úton vagy e-mailben a következő címre küldve:
Cím: Easy Rent and Services Kft., 2344 Dömsöd, Bíró utca 8/b.
E-mail cím: ungikey01@gmail.com, plajbaszattila@gmail.com
5.) A személyes adatok kezelésének jogalapja
A https://memoryfactory.hu oldalon található internetes tartalmakkal kapcsolatos adatkezelésre a Felhasználók önkéntes, alapos és a hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében mindenre kiterjedő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza a Felhasználó kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy a weboldal használata során közölt személyes adataik felhasználásra kerüljenek.
Az adatkezelés jogalapja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.) 5. § (1) bekezdésének a) pontja, a Felhasználó önkéntes hozzájárulása alapján, valamint az EU 2016/679. számú általános adatvédelmi rendelet (GDPR – Európai uniós adatvédelmi rendelet).
A hozzájárulást a Felhasználó az egyes adatkezelések tekintetében a Weboldal használatával, illetve az egyes érintett adatkezelések egyértelmű elfogadásával – választó mező segítségével – önkéntes alapon adja meg.
A Felhasználók kizárólag saját személyes adataikat adhatják meg a weboldalon, vagy az oldalon feltüntetett elérhetőségeken. Amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége a Felhasználó hozzájárulásának beszerzése.
Az adatkezelő szavatol azért, hogy a Szolgáltatás során harmadik természetes személyekről megadott, hozzáférhetővé tett személyes adat kezeléséhez (pl. cikk küldése, Felhasználó által generált tartalom közzététele, stb.) az érintett hozzájárulását jogszerűen beszerzi.
6.) Álláshirdetések, toborzás
Az adatkezelés célja: a felhasználó munkához jutásának, illetve a munkaerőpiacon történő jelenlétének eredményes elősegítése, valamint a Easy Rent and Services Kft. szerződésben vállalt teljesítésének elősegítése a megfelelő mennyiségű és tudású munkavállalókkal.
Az adatkezelés jogalapja: a jelentkező önkéntes hozzájárulása.
A Easy Rent and Services Kft. toborzásra elsődlegesen a saját honlapját és a Facebook oldalát használja, de igénybe vehet hirdetési oldalakat is.
A Easy Rent and Services Kft.-től független hirdetési felületeken a hirdetési felület tulajdonosa, üzemeltetője által kialakított adatkezelési szabályzatot maradéktalanul betartja, és a beérkezett jelentkezéseket, munkába állásig, de maximum 30 napig tárolja kivéve, ha a jelentkező külön kifejezetten kérvényezi (hozzájárul) ennek tovább tartását, ebben az esetben a jelentkezést a kérvényben jelzett időpontig, maximum 1 évig tárolja.
7.) Cookies (sütik) kezelése:
A Easy Rent and Services Kft. a honlap futtatásához feltétlenül szükséges minimál sütiket használja, melyek a beépített funkciók üzemelését szavatolják. Amennyiben ennek futását nem kívánja engedélyezni, kérjük hagyja el a honlapot!
8.) Panaszkezelés:
A Easy Rent and Services Kft. panaszkezelésekor személyes adatot nem vesz fel honlapján. A panaszkezeléshez szükséges elérhetőségeket biztosítja, melyen az érintett személy panaszát elküldheti a társaság adatkezelésért felelős megbízottjához. A panasz megfogalmazásakor az érintett személy beazonosításához szükséges a személyes adatok egy bizonyos körének önkéntes megadása, melyet az adatvédelmi megbízott körültekintően, a személyes adat biztonságának garantálása mellett kezel.
Levélcím: 1151 Budapest, Kanizsai Dorottya utca 33.
E-mail cím: plajbaszattila@gmail.com
9.) Kapcsolati adatkezelések és ajánlatkéréssel együtt járó adatkezelés
Az adatkezelés célja: kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás kezelése, ajánlatkérés, ajánlatkérés során a felhasználó kérdésére a lehető legjobb választ / ajánlatot / árajánlatot tudjuk összeállítani.
Az adatkezelés jogalapja: érintett önkéntes és tevőleges hozzájárulása, a levél megírásával.
A kezelt adatok köre: A kapcsolatfelvételkor név/ cégnév, e-mail cím, telefonszám, illetve adott esetben az ajánlathoz kapcsolódó egyéb szükséges adatok, mint például milyen feladatra keres hostesst, helyszín, időpont, munkával kapcsolatos részletes információk…
Az adatkezelés időtartama: A kapcsolatfelvétel során megadott személyes adatokat hozzájárulás visszavonásáig, maximum 5+1 évig tároljuk. Az érintettnek bármikor lehetősége van azok törlését kérni.
10.) Megrendelői, Beszállítói, Szerződő partner adatok kezelése
Az adatkezelés célja: a Easy Rent and Services Kft. jogi és szerződéses kötelezettségeinek maradéktalan teljesítése
Az adatkezelés jogalapja: a Easy Rent and Services Kft.-vel szerződéses kapcsolatba kerülő társaságok, vállalkozások és magánszemélyek, mint megrendelői adatok, műszaki tartalmak és más, a Megrendelők és a Easy Rent and Services Kft. között átadásra kerülő adatok kezelése.
A Easy Rent and Services Kft. és a gazdasági tevékenységgel összefüggésben kapcsolatba kerülő vállalkozások és azok képviseletre jogosult tagjai, természetes személyek között átadásra kerülő adatokat a törvényi előírások maradéktalan betartása mellet kezeli. Megőrzési idejük a létrejött szerződésben rögzítettek szerint, de minimum a törvényileg előírt határidő.
Szerződő partnerek adatainak kezelése – vevők, szállítók nyilvántartása
A Társaság szerződés teljesítése jogcímén a szerződés megkötése, teljesítése, megszűnése, szerződési kedvezmény nyújtása céljából kezeli a vele vevőként, szállítóként szerződött természetes és kapcsolattartó személy nevét, születési nevét, születési idejét, anyja nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, adószámát, vállalkozói, személyi igazolvány számát, lakcímét, székhely, telephely címét, telefonszámát, e-mail címét, honlap-címét, bankszámlaszámát. Ezen adatkezelés jogszerűnek minősül akkor is, ha az adatkezelés a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges. A személyes adatok címzettjei: a Társaság ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.
A személyes adatok kezelésének időtartama: ha a szerződésben más rendelkezés nincs, akkor a szerződés megszűnését követő 5+1 év.
Az egyszeri vásárlást, kereskedelmi ajánlatot, és megrendelést, és a hozzá kapcsolódó, az értékesítéshez szükséges adatok kezelését is a jelen pontban leírtak alapján kell kezelni.
Jogi személy ügyfelek, vevők, szállítók természetes személy képviselőinek elérhetőségi adatai
A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosítója.
A személyes adatok kezelésének célja: a Társaság jogi személy partnerével kötött szerződés teljesítése, üzleti kapcsolattartás,
Jogalapja: az érintett hozzájárulása, valamint jogos érdek.
A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói.
A személyes adatok tárolásának időtartama: a szerződéses kapcsolat vagy az üzleti kapcsolat végéig, illetve az érintett képviselői minőségének fennállását követő 5 évig. Amennyiben a szerződésben jótállási kötelezettség terheli a Easy Rent and Services Kft.-t, abban az esetben a jótállási idő végéig tároljuk a szerződéses kapcsolatban résztvevő gazdasági társaság kapcsolattartásáért felelős képviselő személyes adatait.
11.) Egyéb adatkezelések, Marketing célú megjelenések
A Easy Rent and Services Kft. honlapján megjelenő képi, illetve videó anyagok adatkezelését, fényképeket, videó anyagokat az azokon szereplő személyek önkéntes hozzájárulása után jelenteti meg.
Az adatkezelő a reklám célból (nyomtatott és digitális alapú) készült fényképeket, és videó anyagokat az azon szereplők önkéntes hozzájárulása után jelenteti meg.
A honlapján, facebookon, nyomtatott sajtóban az azon szereplők önkéntes hozzájárulása után jelenteti meg fényképeiket.
12.) Adatvédelmi incidens kezelése:
Az adatvédelmi incidens hatósági bejelentését az Adatvédelmi megbízott végzi.
A hatósági bejelentés előtt az Adatvédelmi megbízott, kivizsgálja az incidenst, és a kellően megalapozott tájékoztatás után eldönti, hogy mennyire súlyos.
Az incidens bekövetkezésének időpontját és helyét, az incidens leírását, körülményeit, hatásait, az incidens során kompromittálódott adatok körét, számosságát, a kompromittálódott adatokkal érintett személyek körét, az incidens elhárítása érdekében tett intézkedések leírását, a kár megelőzése, elhárítása, csökkentése érdekében tett intézkedések leírását is pontosan megvizsgálva.
Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, vagy az incidens eseményből kikövetkeztethető a széles körű érintettség vagy a kiemelt, de alacsony számú adatvesztés, sérülés, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az adatvédelmi incidensről az érintettet és az adatvédelmi hatóságot. (A hatóság értesítése NAIH honlapján található bejelentő felületen történik).
Az adatvédelmi incidenst az Adatvédelmi megbízott indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával a tudomásszerzést követően köteles bejelenteni.
Súlyos adatvédelmi szabálysértés, incidens esetén az érintetteket egyenként azonnal értesíteni szükséges, amennyiben ez az érintettek nagy száma miatt nem lehetséges, akkor a sajtó bevonásával tömegesen is értesíthetőek.
Az adatvédelmi incidens elhárításáról mind az érintetteket, mind az adatvédelmi hatóságot értesíteni szükséges.
Ha az adatkezelő az elszámoltathatóság elvével összhangban bizonyítani tudja, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár vagy a helyzetértékelésből következően alacsony kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, akkor a bejelentés mellőzhető, akkor az adatvédelmi megbízottnak elegendő csak a társaság incidens nyilvántartásába felvennie a fent felsorolt adatokat, és elvégezni a szükséges intézkedéseket.
Adatvédelmi megbízott: Plajbász Attila
Adatkezelési e-mail cím: plajbaszattila@gmail.com
13.) Adatok felhasználása, továbbítása
Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat a Easy Rent and Services Kft. az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az érintettet tájékoztatja, és ehhez előzetes írásos hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy ezt követően hozzájárulását bármikor visszavonja.
A Easy Rent and Services Kft. az általa kezelt személyes adatokat harmadik fél számára, a jogszabályokban, a hatályos jogszabályi rendelkezésekben megfogalmazott eseteken kívül, semmilyen körülmények között nem továbbítja.
14.) Közösségi irányelvek
A Társaság termékei, szolgáltatásai megismertetése, népszerűsítése céljából közösségi oldalakat tart fenn.
A Társaság Facebook oldalán feltett kérdést is hivatalosan benyújtott kérdésnek, panasznak minősíti, melyre a panaszkezelés szabályozása vonatkozik.
A Társaság Facebook oldalán a látogatók által közzétett személyes adatokat a Társaság NEM kezeli.
A látogatókra a Facebook Adatvédelmi- és Szolgáltatási Feltételei irányadók.
Jogellenes, vagy sértő tartalom publikálása esetén a Társaság előzetes értesítés nélkül kizárhatja az érintettet a tagok közül, vagy törölheti hozzászólását.
A Társaság nem felel a Facebook felhasználók által közzétett jogszabályt sértő adattartalmakért, hozzászólásokért. A Társaság nem felel semmilyen, a Facebook működéséből adódó hibáért, üzemzavarért vagy a rendszer működésének megváltoztatásából fakadó problémáért.
15.) A tájékoztatóban használt sajátos kifejezések törvényi definíciói
személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat –különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret–, valamint az abból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
adatbirtokos: az a magán, természetes, vagy jogi személy, akinek az adatait kezeljük;
adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján –beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is– az adatok feldolgozását végzi;
harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;
16.) Jogi nyilatkozat: adatkezelés szüneteltetése, adat módosítás, törlés
A magánszemély a személyes adatai felett rendelkezhet, tehát tiltakozhat a személyes adatának a kezelése, illetve annak átadása ellen, ennek eseteit jogszabály sorolja fel. Amennyiben a magánszemély tiltakozik, azt írásban teheti meg. A tiltakozást a személyes adatokat kezelőnek legfeljebb 15 naptári napon belül ki kell vizsgálnia és azzal kapcsolatban döntenie szükséges. Az így meghozott döntésről írásban kap tájékoztatást a magánszemély. A döntésben ki kell térnie az adatkezelőnek arra is, hogy milyen intézkedést tett. A magánszemély a döntéssel szemben annak kézhezvételétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat, ha nem ért egyet azzal.
A magánszemély a rá vonatkozó személyes adatok törlését kérheti.
Postacím: 1151 Budapest, Kanizsai Dorottya utca 33.
Adatvédelmi megbízott: Plajbász Attila plajbaszattila@gmail.com
A Easy Rent and Services Kft. által kezelt személyes adatok vonatkozásában az érintett élhet jogorvoslati jogával, így többek között kártérítés vagy sérelemdíj illetheti meg. A Easy Rent and Services Kft. és az érintett közötti vita békés rendezésére tett kísérlet eredménytelensége esetén az érintett bírósághoz fordulhat. Jogorvoslati lehetőséggel az illetékes bíróságnál, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C
Telefon: +36 (1) 391-1400
Fax: +36 (1) 391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
URL: http://naih.hu
Az Easy Rent and Services Kft. az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. Az érintettel szemben a Easy Rent and Services Kft. felel az adatfeldolgozó által okozott kárért is. A Easy Rent and Services Kft. mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog (hatósági jogorvoslathoz való jog)
Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a Rendeletet.
A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog
Minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben, vagy ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.
Adatbirtokos jogai: adatbirtokos az Info tv. 14. §-a alapján az adatkezelő és az annak megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adatai vonatkozásában, meghatározott feltételek szerint
- a) az adatkezeléssel összefüggő tényekről az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon,
- b) kérelmére személyes adatait és az azok kezelésével összefüggő információkat az adatkezelő a rendelkezésére bocsássa,
- c) kérelmére, valamint meghatározott esetekben személyes adatait az adatkezelő helyesbítse, illetve kiegészítse,
- d) kérelmére, valamint meghatározott esetekben személyes adatai kezelését az adatkezelő korlátozza,
- e) kérelmére, valamint meghatározott esetekben személyes adatait az adatkezelő törölje.
Amennyiben adatbirtokos kérelmét az adatkezelő, illetve a megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adatok helyesbítésére, törlésére vagy ezen adatok kezelésének korlátozására az adatkezelő elutasítja, az érintetett írásban, haladéktalanul tájékoztatja
- az elutasítás tényéről, annak jogi és ténybeli indokairól, valamint
- az érintetett megillető jogokról, valamint azok érvényesítésének módjáról, a kezelt személyes adatok helyesbítésére, törlésére vagy ezen adatok kezelésének korlátozására vonatkozó jogát a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közreműködésével is gyakorolhatja. (Info tv. 21. § (1) bek. alapján)
Adatbirtokos jogorvoslati lehetősége:
Az adatbirtokos az adatkezelő, illetve –az adatfeldolgozó tevékenységi körébe tartozó adatkezelési műveletekkel összefüggésben– az adatfeldolgozó ellen bírósághoz fordulhat, ha megítélése szerint az adatkezelő, illetve az általa megbízott vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó a személyes adatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó, jogszabályban vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusában meghatározott előírások megsértésével kezeli. (Info tv. 23. § (1) bek.)
Adatbirtokos jelen tudomásulvételi nyilatkozatát azon előzetes tájékoztatás figyelembevételével tette meg, melyben tudomást szerzett a hatályos adatkezeléssel kapcsolatos jogszabályokról.
A magánszemély a személyes adatainak a kezelésére irányuló, jelen hozzájárulói nyilatkozatát azon tájékoztatás mellett tette, melyben tudomást szerzett arról a tényről, hogy az Easy Rent and Services Kft. a magánszemély adatát mindaddig nem törölheti, amíg azt az adatkezelésről szóló jogszabály rendelte el. A magánszemély jelen nyilatkozatát bármikor visszavonhatja, azaz tiltakozhat a személyes adatának kezelése ellen.